Tavaszi workshop beszámoló

Idén márciusban indítottuk útjára első workshop sorozatunkat,

melynek tavaszi blokkját ezen a hétvégén zártuk.

Nagy izgalommal készültünk az első alkalomra, hiszen ilyet még nem csináltunk korábban.

A siker mértéke azonban minden képzeletünket felülmúlta.

Oktató teremmé avanzsált bemutatótermünkben három hétvégén keresztül

 adtuk tovább tudásunkat egy lelkes kis csapatnak,

akikkel minden pillanatban élmény volt együtt dolgozni.

Az alacsony létszám miatt a légkör nagyon kellemes, már-már családias volt,

és mindenkire külön is tudtunk elég figyelmet fordítani.

Az első alkalommal az esküvői dekoráció fő elemeiről beszélgettünk és összeszedtük a különböző

stílusok megatározó jegyeit.

A gyakorlatok során különböző asztal dekorációkat készítettünk stílusok szerint, különös hangsúlyt

fektetve a textildekoráció adta lehetőségekre.

A második alkalommal az elméleti és gyakorlati rész is a hátterekről szólt, három témában készítettünk háttér dekorációkat majd mindegyiket a fotófallá alakítottuk.

készítettünk háttér dekorációkat majd mindegyiket a fotófallá alakítottuk.

lakásdekoráció világába, első lépésként vendégelőadónk  beszélt arról,

hogy hogyan alakulnak ki és mik lesznek a jövő évek trendjei.

A nap második felében pedig friss, tavaszias hangulatban alkottunk otthon is elkészíthető mutatós

darabokat,  ezúttal mindenki saját stílusában dolgozott.

Végül pedig húsvéti ünnepi asztalt terítettünk.

Ezeket olvastad már?

A rose gold felemelkedése és tündöklése

Bár maga a szín nem új keletű, az esküvői dekorációban és kiegészítők között  pár éve kezdte meg térhódítását, és az óta is töretlen  népszerűségnek örvend az elegáns…

BIG DAY Esküvői Magazin

Őszi barokkos elegancia… Nemsokára megjelenik a BIG DAY Esküvői Magazin szeptemberi száma . Nagy örömünkre szolgált hogy kidekorálhattuk a tatai Kristály Hotel éttermét és Barokk…