Kovács Kata, ceremóniamester

Azt, hogy ki a vőfély nagyjából mindenki tudja, viszont hogy ha valaki meghallja,

hogy ceremóniamester (továbbiakban CM. ),

 akkor nem feltétlenül tudja hova tenni. Mit lehet tudni róla?

Róla azt kell tudni, hogy ő a modern esküvők házigazdája.

Nem beszél rímekben, nem visel hagyományos öltözéket, a férfiak öltönyt, a nők pedig valamilyen elegáns ruhadarabot, nincsen semmilyen megkülönböztető jelzés, mint például a bot, hanem ott igazából az embernek a stílusa a meghatározó.

Tehát azok a párok választanak CM-et, akik el akarnak rugaszkodni a hagyományostól de kell nekik  valaki, aki kordában tartja az egész Nagy Napot, és irányítja a násznépet.

Én azt gondolom,  hogy 30 főtől már jól jön valaki, aki irányítja az esküvőket.  Tulajdonképpen a feladatköre a két személynek körülbelül ugyanaz, de a megjelenés, a stílus az attól függ, hogy a pár melyiket választja, ők mit szeretnének. A koordináció, a vendéglátói szerep, a szolgáltatók összefogása és az Ifjú Pár segítése mind-mind a feladatok részét képezik.

Mik a jó CM. ismérvei? Hogy lehet választani?

Az hogy hogyan választ egy ember bármilyen szolgáltatót az esküvőjére, az első körben mindig a szimpátián múlik, mert hogyha nem szimpatikus az adott személy, akkor úgy nem lehet vele együtt dolgozni.

Annak is érdemes utána nézni, hogy mennyi referenciája van, mik a visszajelzések a pároktól esetleg a többi szolgáltatótól, mennyi esküvője van. A szimpátia mellett az is nagyon fontos, hogy a szívén viseli-e az esküvőt, vagy csak munkának tekinti.

A jó CM érdeklődik, felméri az igényeket és annak megfelelően alakítja az egész esküvő menetét. Nekem például elsődleges, hogy én egy olyan esküvőt vezényeljek le, amilyet a pár szeretne. Ezért kell jó előre mindent megbeszélni, átbeszélni, hogy tudjam az adott pár, hogyan és miként képzelte el az esküvőjét.

Aki jó és profi CM, annak a munkája nem a nagy napon kezdődik!

Nem csak megjelenik a vendégváráson, mond öt mondatot és hazamegy,hanem már az esküvő szervezés legelejétől, amikor megismeri a párt vagy szerződést kötnek, onnantól kezdve részt vesz a tervezésben, a szervezésben, ötleteteket és tanácsokat ad, megírja a Nagy Nap forgatókönyvét. Felméri az igényeket és az alapján koordinál a nagy napon.

Ezért is tartom magam a “Menyasszony barátnőjének”, mert nálam baráti viszony alakul ki a párok és köztem.

Miben más akkor egy CM, mint egy esküvőszervező, mik a feladatai?

Az esküvőszervezők is különböző szolgáltatásokat nyújtanak a pároknak. Vannak csomag ajánlataik, hisz van aki csak tanácsadásra kéri fel őket és van  természetesen olyan is amikor a nagy napon végig segítik az esküvőt. Kérdés a pár mit választ.

A CM nem köt szerződést egyéb szolgáltatókkal a párok helyett, amit az esküvőszervezők gyakran megtesznek. A szervező a háttérmunkát segíti, hogy ne legyen probléma, az előkészületekben óriási segítség és a nagy napon minden szolgáltató és az Ifjú Pár keze alá dolgozik.

A ceremóniamester azonban a porondon van, valamint házigazda/háziasszony szerepköre van. Én  foglalkozom a vendégekkel, a párral, a szolgáltatókkal, konferálok, hangulatot teremtek és fokozok.

Egy esküvőszervező ilyet nem tesz. Ahogy egy CM sem egyeztet a dekorossal és a virágossal a virágok típusáról és a dekoráció részleteiről.

Mindenkinek megvan tehát a maga feladata, nem jó összekeverni a kettőt.

Akkor, ha a pár úgy dönt, hogy legyen CM és elmennek hozzád, mire számítsanak, miket kérdezzenek?

Hogyan jutnak el hozzád, mi a munka menete?

Egy személyes találkozó mindenképpen kell, hogy megismerjük egymást, de vannak olyan párok akik úgy is lefoglalnak, hogy csak a honlapot látták,olvasták a blogot,és már az alapján érzik, hogy én vagyok az emberük. Ez főleg a külföldön élő párokra jellemző. De beszélhetünk például skypon is.

A szerződés megkötéséhez tehát nem feltétlenül szükséges a személyes találkozó, de utána mindenképpen le kell ülni a párral, megbeszélni az esküvő forgatókönyvét, megtervezni az időpontokat, mikor legyen a szertartás,lesz-e kreatív fotózás a nagy napon vagy más napon oldják meg stb.

Nekem mindent tudnom kell, hogy milyen játékokat, programokat akarnak. Összességében milyen esküvőt álmodtak meg maguknak. Ez egy másfél-két órás beszélgetés általában, amikor összegyűjtöm az információkat, hogy ők hogyan képzelték el a saját esküvőjüket.

Hisz mondhatjuk, hogy minden esküvő egyforma, valójában azonban nagyon nem!

A kis ördög mindig a részletekben rejlik. Összegyűjtünk mindent, de nem úgy kell elképzelni, hogy akkor ez egy szentírás arra a napra, hanem ez egy körülbelüli forgatókönyv, ami aztán a Nagy Napon kiderül, hogy a tervezetnek megfelelően zajlik-e.

Mert váratlan események mindig vannak. Én pedig azért vagyok ott, hogy a váratlan események ellenére, minden a tervezetteknek megfelelően történjen, vagy legalábbis mi mindent megtegyünk azért.

Tehát ha van esküvőszervező, akkor vele neked nagyon össze kell dolgoznod?

Így van! De nem csak vele. Hanem mindegy egyes szolgáltatóval. Minden egyszer szereplővel a nagy napon. Én vagyok a kapocs mindenki között.

Szokott olyan lenni, hogy a Nagy napig van szervezőjük, de az esküvőn már CM veszi át a feladatát?

Szokott lenni ilyen is igen. Manapság már elmondható, hogy bármi bárhogy lehetséges

Szóval, ha van CM nem feltétlenül muszáj, hogy a szervező a Nagy Napon is ott legyen?

Egy hiánytalan szolgáltatói teambe, az esküvőszervező is beletartozik, ahogy még egy csomó más szolgáltató. Aki jelen van a nagy napon. Én azt mondom, hogy minél többen vagyunk ott és segítjük a párt, annál tökéletesebb lesz a nagy nap.

Több szem többet lát, valamint nekem is csak két kezem van, és hátul nekem sincs szemem

Ám az én felfogásom szerint a szolgáltatók a párért vannak, és ha úgy alakul mindenki megcsinál olyan feladatot is, ami nem tartozik a feladatkörébe, hogy minden rendben legyen és a Pár boldog legyen. Nőként mondjuk több csajos dolgot várnak el tőlem, mint egy férfi CM-től, ebben biztos vagyok. Hisz nőként a menyasszonynál barátibb viszony alakul ki, mint egy férfival.

A CM munkája a nagy napon hivatalosan a vendégvárással kezdődik, a szervezőé pedig sokkal korábban. Én ott vagyok a vendégvárás előtt akár már 3 órával is a helyszínen. De ez nem általános. Én így dolgozom, ezért is mondhatom azt, hogy szeretnek a párok. Hisz nem kések, lehet rám számítani.

A ceremóniamester kiválasztásánál mik azok a kérdések amiket mindenképpen tegyenek fel a párok a lehetséges CM-nek?

Mikor érkezik és mikor távozik a nagy napon! Ez egy fontos dolog! Hogy az adott ceremóniamester, hogyan dolgozik. Mikor és mennyit számíthat rá a pár.

Mit tartalmaz az ár? Az előkészületekben mennyit segít? Milyen ötletei vannak, bár ezt nyilván nem szívesen osztja meg az ember , addig a pillanatig, amíg nem kötöttek szerződést .  Egy ismerkedős találkozón azért arra nem kell számítani, hogy kiadja az összes kulisszatitkát a CM, de már fel lehet mérni, hogy miket szokott csinálni.

Fontos,  hogy  hogyan  kommunikál, hogyan  beszél a találkozó alatt a párral,  hogyan küld e-mailt, az mind tükrözi az ő személyiségét  és előre vetíti, hogy  a Nagy Napon a vendégekkel ,miként  fog  beszélni .

Nyilván egy halk beszédű embert ne válasszon senki, mert az nem fogja tudni ellátni ezt a feladatot. Fontos hogy meglegyen a megfelelő hangszín ,ezt nem lehet csinálni suttogva, mert úgy senki nem fog rá figyelni.

Mi lehet még érdekes vagy fontos?

Fontos, hogy  a ceremóniamesternek legyen saját mikrofonja! Hisz neki ez munkaeszköze! Nem olcsó ez a szolgáltatás, minimum elvárási szint legyen  saját vezeték nélküli mikrofon. Ha nincs, az olyan, mintha a zenésznek nem lenne hangszere.

Illetve azért,mert egy CM volt már 10 esküvőn, attól még nem nevezhető ceremóniamesternek. Minden esküvő más. 100 esküvő után is vannak váratlan események. Ám a párnak tudnia kell ennél a szolgáltatásnál is, hogy profira bízza a nagy napját, akinek ez a főállása avagy olyan személyre, aki “volt már esküvőn”. Ez egy nem könnyű szakma. Annak tűnik, valójában azonban nagyon nem az.

A pároknak nincs könnyű dolguk kiválasztani a hozzájuk illő ceremóniamestert. Ám a fent említett dolgokra, ha mind figyelnek akkor már jó úton haladnak

Vissza az oldalra>>>

Ezeket olvastad már?

A Moulin Rouge születésnapi tematikus dekorációval   egy igazán lenyűgöző és látványos atmoszférát teremtettünk a Haris Park báltermében. A Moulin Rouge alapítója Joseph Oller volt, aki 1889-ben nyitotta meg ezt a

Minden év végén kíváncsian várjuk, milyen színekkel örvendeztetnek meg minket a festékgyártó cégek. Közülük legkiemelkedőbb a Pantone, amely minden év decemberében rukkol elő az év színével,  ami idén a Viva

Az esküvői dekorációk általában stílusok és színek körül forognak, változatos trendek és örök klasszikusok egyaránt tarkítják a palettát. A tematikus dekorációk egy kicsi, de nagyon érdekes részét képezik ennek a