A helyszínről mindent

A tökéletes helyszín kiválasztása ez esküvő megszervezésének Alfája és Omegája.

Több irányból is elindulhatunk vagy helyszínt választunk a dátumhoz vagy dátumot a helyszínhez.
Bár őszintén, szerintem a választás nagyon becsapós szó erre a folyamatra, a kutatás már inkább leírja a párokra váró feladatot.
A rugalmasság és gyakorlatias hozzáállás a kulcsa mindennek. Sajnos, ha az időpont tekintetében teljesen nyitottak vagytok is, de mindenképpen ragaszkodtok egy
helyszínhez, akkor fel kell készülni arra, hogy a népszerűbb helyeken akár 1-2 évre előre minden időpont foglalt. Ha nem siettek az esküvővel, akkor ez egy teljesen jó módszer, hiszen így legalább lesz idő a szervezésre és a szolgáltatók között is válogathattok egy távolabbi időpontra.

Vannak azonban, akik nem tudnak, vagy nem akarnak várni, és nem jegyespárként akarják iskolába íratni első gyermeküket. Előfordulhatnak, olyan sürgető tényezők, legyenek bár jók vagy rosszak, amik nem hagynak időt a várakozásra. Ilyen esetekben viszont fel kell készülni rá, hogy lánykérés és az esküvő közötti idő rövidsége a szervezés során kötött kompromisszumok listájának hosszát növeli. Igazából azt lehet mondani, hogy nagyon szerencsések vagyunk, ha találunk egy helyszínt, ami
minden praktikus szempontnak megfelel és emellett még úgy is néz ki, ahogy szeretnénk.

Hogy segíthessünk nektek a helyszín keresésében összeszedtünk néhány kérdést, amit mindenképpen tegyetek fel, mielőtt rábólintotok egy helyre.

1, Befogadó képesség.

Mit lehet tenni, ha elsőre nem vagytok biztosak benne, hogy tényleg elég nagy lesz-e a tér?

Mivel az esküvők előkészületei alatt még szoktak körbe vezetni jövendő párokat, így ti is kérhettek egy olyan időpontot a helyszín bejárásra, amikor egy, a tietekhez hasonló paraméterekkel rendelkező esküvő lesz, hogy meg tudjátok nézni a már berendezett termet és meggyőződhettek arról, hogy nálatok is rendben lesz.
Nehogy a végén egy szegény pincér a hely szűke miatt a nagymamán átesve a vonós négyes között landoljon egy tálca pezsgővel.

2, Mit lehet, és mit nem lehet bevinni a helyszínre?

Ez akkor kérdés, ha a helyszínnek saját konyhája van, vagy mondjuk állandó catering partnere. Érdemes letisztázni előre, hogy mit tudok bevinni, ételeket vagy italokat. Van- e lehetőség eltenni az általatok hozott ételeket például?
Mert ha ott derül ki, hogy nincs pluszhűtő és a keresztanyu által hozott 80 krémest még a szertartás előtt le kell nyomni a vendégek torkán az nem biztos, hogy a legjobb indulás.
Szóval mindenképpen tisztázzátok le részletesen, hogy mit hoztok és hova tudjátok majd elrakni, illetve ha már itt tartunk, hogy ki és milyen formában fogja szervírozni.
Vagy a saját ételek, italok felszolgálásának van-e felára? Ha például a menünk kívül minden mást ti visztek, akkor szinte biztos, hogy lesz, mert a pincérek ugyanúgy végig ott lesznek, és valakinek el is kell mosogatni, ezekért a munkaórákért pedig fizetni kell. Szóval, ha a spórolás a cél lehet, hogy érdemes kétszer átszámolni, hogy a helyszín vagy a catering csomag ajánlatai összességében nem érik-e meg jobban.

3, Meddig tarthat a buli?

Van-e valamilyen időkorlát, ami után mondjuk csak hangosítás nélkül szólhat a zene vagy sehogy? Meddig tud nyitva maradni a hely? Ki marad ott a helyszíntől?
Ha nem valamilyen külön rendezvény teremben van, hanem mondjuk egy szálloda éttermében, akkor reggel mikorra kell nekik rendbe tenni a helyet a reggelizőknek és arra mennyi idő kell?

4, Van-e öltöző vagy zárható szoba ?

Ha a szállásotok nem ott van, ahol a fogadás, akkor van-e egy olyan zárható helység, ahol lehet tartani a nászajándékokat illetve át tudsz öltözni a fogadáshoz menyecske- vagy valami kényelmesebb estélyi ruhába, és a menyasszonyi ruhád is biztonságban lehet ott az eset további
részében. Mert ugye nem egy szűkre szabott mosdó ajtóba szorult abroncsos szoknyából kikecmeregve szeretnéd megkezdeni az asszonyéletedet.

Vissza az oldalra>>>

Ezeket olvastad már?

A Moulin Rouge születésnapi tematikus dekorációval   egy igazán lenyűgöző és látványos atmoszférát teremtettünk a Haris Park báltermében. A Moulin Rouge alapítója Joseph Oller volt, aki 1889-ben nyitotta meg ezt a

Minden év végén kíváncsian várjuk, milyen színekkel örvendeztetnek meg minket a festékgyártó cégek. Közülük legkiemelkedőbb a Pantone, amely minden év decemberében rukkol elő az év színével,  ami idén a Viva

Az esküvői dekorációk általában stílusok és színek körül forognak, változatos trendek és örök klasszikusok egyaránt tarkítják a palettát. A tematikus dekorációk egy kicsi, de nagyon érdekes részét képezik ennek a